#13 KILÉPTEM A KOMFORTZÓNÁMBÓL – Gumikalapács kihívás

2018-ban kiléptem a komfortzónámból, és beneveztem egy kihívásra, amely a „Gumikalapács Challenge” nevet viselte. Maga a kiírás Pongor-Juhász Attilától és a Marketing Akadémiától származik, ahol én, egy több hónapos tanfolyam keretén belül marketing stratégiatervezést és kivitelezést tanultam.

Az én személyes vállalásom a versenyben az volt, hogy 2018. szeptember 18-ig 2.000.000 forint nettó árbevételt érjek el a Flavon cégcsoportban végzett hálózatépítői munkám által.

A feladatom a következő volt a kihívás során:

– készítsek egy személyes bemutatkozó videót, amiben elmondom, mi az én célom a verseny során

– vállalom, hogy minden hétfőn beszámolok arról, miként haladok a célom megvalósítása felé: milyen eredeményeket értem el előző héten; mik azok a projektek, amiken a héten dolgozom, és miben tud a csapat segíteni nekem?

A beletett munkáért cserébe pedig segítséget kaptam a mentoroktól a heti beszámoló posztok alatt, illetve havi 1 exkluzív webináron is részt vehettem Pongor-Juhász Attila és Borbély Bence vezetésével, ahol a kitűzött célok elérésében kaptam mindig egy nagy löket támogatást.

A kihívás fődíja egy 2 személyes kényeztető wellness hétvége volt az egerszalóki Saliris Hotel Spa szállodában, amit sajnos ugyan nem én nyertem meg, de rengeteget gazdagodtam ezalatt az időszak alatt szakmailag és emberileg is egyaránt.

Csak bíztatni tudlak, hogy Te is lépj ki a komfortzónádból, és csatlakozz egy-egy olyan aktivitáshoz, kihíváshoz, amiről lehet, hogy először azt hiszed, nem fog menni, de mikor bennevagy és gyúrod a napokat rájössz, hogy ezt neked találták ki! 🙂

Szeretettel gondolok Rád,

Rózsa

Szórádi Rózsa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük