#21 ISMERD MEG MARIANNT – Sikeres vezetőim IV.

Június utolsó vasárnapján az egyik legrégebbi ismerősömet és munkatársamat szeretném Neked bemutatni. Józsa Mariannhoz számos szállal kötődöm; lányaink 1 hét különbséggel születtek ‘93-ban, és Mariannal már akkor is segítettük egymást, amiben csak tudtuk.

Akkor egy vegyesboltot vezetett a házunktól nem messze, így mindennapi kapcsolatban voltunk, mikor mentünk hozzá vásárolni. Személyiségéből adja magát a kereskedői véna; kedves, mosolygós, mindenkihez van egy jó szava, és bearanyozza a másik napját.

Így, amikor elkezdtem a Flavonban munkálkodni, nem volt kérdés számomra, hogy ő az elsők között lesz, akiket megkeresek ezzel a remek lehetőséggel. Tudtam, hogy ő látni fog benne fantáziát, és nem csalódtam; az első találkozónkon a Flavon irodában megkóstoltattam vele az első gyümölcsös koncentrátumot, a Flavon MAX-ot, és szerelem volt első ízlelésre! 😋

A legkiemelkedőbb terméktapasztalata a lányával volt, aki kisgyerekkora óta csúnya ekcémával küzdött. A Flavon MAX, és később a Flavon GREEN termékek fogyasztásával, a benne lévő hatóanyagoknak köszönhetően az akkor 16 éves Anett ekcémája 2 hónap alatt elmúlt, és hála Istennek azóta sem tért vissza – és ennek már 14 éve!

Mariann a családban megtapasztalta a pozitív hatásait a termékeknek, és szeretettel mondta az ismerősöknek, barátoknak is. Ekkor kezdődött el Mariann üzleti sikersorozata a Flavonban. Jelenleg Gyémánt Elit szinten munkálkodik, az egyik legerősebb pillére a csapatnak!

Mariann üzenete azok számára, akik nehéz körülmények között vannak egészségügyi vagy anyagilag: 

“Ne adják fel, jöjjenek el hozzánk, segítünk, tanácsot adunk, és szeretettel átbeszéljük a problémáikat!”

Nézd meg a Mariannal készített interjút, és ismerd meg közelebbről ezt a csodálatos nőt! 🙂

Remélem, hogy sikerült átadnom Neked az elmúlt 4 hétben azt az összefogást és csapatmunkát, amiben lehetőségem van dolgozni. Egy jó csapat mindent elér, mindent kibír és mindenkit elfogad! Ez a mi jelszavunk is! 🙂

Szeretettel gondolok Rád,

Rózsa

Szórádi Rózsa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük