Cégünk az egyik évben egy egyszeri – de brutálisan nehéz – verseny-kiírást dobott be; bizonyos üzleti forgalom elérése esetén egy hetes (all inclusive) tengerparti üdülésre hívta meg a munkatársakat. Az volt a kihívás különlegessége, hogy bárki – a cégben eltöltött időtől vagy vezetői pozíciójától függetlenül – részt vehetett benne.
A csúcs-vezetőket is meglepte a szükséges teljesítmény nagysága, így aztán elterjedt egy suttogó kompromisszumos igazodás: “Legalább induljatok el, ennyivel igazán tartoztok magatoknak és a cégnek is, aztán majd kiderül, meddig lehetett eljutni.”
Nem úgy én!! Egyik munkatársammal összefogtunk, és elkezdtük a munkát. Hajtanunk kellett, mert a határidő is szoros volt.
Munkamódszerünk végtelenül leegyszerűsödött: nappal dolgoztunk, éjjel számoltunk, és így – ahogy a mondás tartja – falatonként ettük meg az elefántot!
Sőt, teljesítve a bónusz lehetőséget, plusz forgalom generálásával még egy vendéget is vihettünk ingyenesen.
És most jön az, amitől igazán felejthetetlenné vált a dolog, mert 5 perc alatt megbeszéltem 21 éves lányommal (mert mi nők gyorsak vagyunk), hogy ő is jöhet kedvezményesen, és majd később rendezzük az anyagiakat. Munkatársam is így tett a lányával, úgyhogy nagyon vidám társaság alakult ki.
A következő országos cég találkozón színpadra álltunk, és bejelentettük, hogy az egész cégben elsőként mi már teljesítettük a kiírást! Mindenkinek leesett az álla, az emberek egymásra csodálkoztak.
A nyaralás a Török-Riviérára szólt, és nagyon-nagyon jól sikerült. Csak egy apróság a szállodai ellátásról – a hallban úgy volt elhelyezve egy jégben tartott pezsgős stand, hogy mindig utunkba essen, és így „kénytelenek voltunk” töltögetni.
Ezzel a történettel szeretnélek motiválni Téged arra, hogy még a legnehezebbnek tűnő kihívások is teljesíthetők, amennyiben úgy állunk hozzájuk, hogy LEHETETLEN a LEHETETLEN. 🙂
Kívánok neked sok sikeres teljesítményt mind az üzleti, mind a magánéletben!
Szeretettel gondolok Rád,
Rózsa